Rifugio Ferraro – Alagna

2022.09.05.

3.-4. nap

2022.09.04. 28,51km 1145m emelkedés 2877m ereszkedés
10 óra 42 perc


Ez a bejegyzés egy nappal később született reggel fél 10kor. Történt ugyanis, hogy előző nap amikor este fél 8 körül megérkeztünk a kempingbe, egyből két éjszakára foglaltunk, hogy rendesen ki tudjuk magunkat pihenni. Ilyet eddig még nem csináltunk egy túra során sem de azt mondom, hogy ezt a jövőben is folytatni fogjuk. Eddig mindig az volt, hogy be vannak osztva a szakaszok és minden nap menni kell. Ez egy hülyeség. Nem a teljesítményről szól, hanem arról, hogy az ember élvezze és megéljen , ha nem is minden pillanatot de legyen rá ideje, hogy feldolgozza. Erre tökéletesek a pihenőnapok. Főleg ha megfigyeltétek az elején a számokat, igazán megérdemeltünk egy napot amikor regenerálódunk. 🙂




Jöjjön a harmadik, az eddigi leghosszabb nap beszámolója. Jó sok izgalommal és fotókkal. 🙂

Éppen a Ferraronál tartottunk. Éjszaka iszonyatosan meleg volt, hála a hálózsáknak. Félálomban lehúztam a zoknimat és beraktam a párna alá. Ezt a zoknit évekkel ezelőtt kaptam Gergőtől amikor elkezdtünk túrázni kb. 8 éve. Ez egy Bridgedale zokni volt, amire most itt felhorkannak a vegán olvasók mert ez egy gyapjúzokni. A legtöbb ilyen cég már elég etikusan állítja elő ezeket a termékeket, én meg akkor is ostoroztam magam amiért túrákra felvettem de milyen hülye vagyok, hogy mások véleményével foglalkozom amikor ez volt a kedvenc zoknim ami most ott árválkodik valahol az olasz Alpokban mert bent felejtettem a párna alatt. Amikor ezt észleltem, teljesen összetörtem és úgy hiányzott az a zokni mintha nem is tudom mit veszítettem volna el és csak sírtam. Aztán már röhögtem, hogy egy zokni miatt sírok. 😀 Ugye mindenkinek megvan ez az érzés? Na de vége a csapongásnak, nézzük meg, hogy hogyan jutottunk el idáig.


Reggeli indulás a Ferraroból

Itt is kaptunk reggelit, ami nagyon jólesett. 🙂


A reggeli hűvösben még felöltöttem a 80′-as éveket idéző disco szettemet.

A track már az elején teljesen másfelé navigált de így belebotlottunk ebbe a tóba a felvonó alatt és találkoztunk pár félős mormotával is.

A felvonó alatt másztunk fel, hogy átjussunk az első nagyobb emelkedőn.



Miután átkeltünk, átöltöztünk és tartottunk egy Lemon Soda szünetet a felvonó büféjében.



Ezután leértünk a városba, miközben szépen száradtak a ruháink.


Jött a következő nagy mászás, amit ezek az akkor kevésbé jópofának tűnő figurák követtek.





A csúcs őrzője

Ide eléggé masszív emelkedő vezetett fel, csak óvatosan tekeregtünk fel. Persze szembe jöttek le vidáman az emberek egy szál szandálban, gyerekkel a hátukon. Mondjuk rajtuk nem is volt ekkora hátizsák. 😀
Viszonylag hamar elértük a Gabiet menedékházat.



Kis gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy megyünk tovább. Ha ti megtehetitek, inkább maradjatok itt. Sokan vannak, jó a hangulat és innen még messze van Alagna, hiába mondja az útikönyv, hogy nincs. Én azt mondom, hogy de. 😀
A követkető 3 km-en volt 500 m emelkedés és elértük a következő csúcsot, a Col d’olen-t. ( 2881m )

Meglepő, felfelé itt tényleg könnyebb.






Fent a hágón ettünk egy kicsit és köszöntünk egy zerge családnak és pár fütyülő mormotának.




Innen egy nagyon hosszú ereszkedés következett Alagna-ig.



A haladást eléggé megnehezítette ez talaj. Mindenhol vizes, gördülő kövek amiken úgy érzed, hogy egyhelyben állsz és semmit nem haladsz. Próbálsz előre nézni és fókuszálni a közeledő városra de állandóan bekúszik egy felhő és teljesen eltakarja. Itt fejben nagyon erősnek kell lenned mert én nem egyszer hittem azt, hogy a térdem ki fog szakadni a helyéről és az a város nem is létezik, hiszen folyton eltűnik. Az eléhezés sem segített sokat, így amikor már legördült pár könnycsepp is, akkor Gergő szólt, hogy muszáj lesz pár falatot ennem. Legalább már befogadta a gyomrom.
Egy emberrel találkoztunk egész délután, ő felfelé jött. Elég sejtelmes volt ahogy a nagy ködben egyszer csak feltűnik egy nagy hátizsákos alak. Főleg, hogy az útikönyvben olvastuk, hogy erre található az ” Ördög sziklája ”

A legenda az, hogy az ördög el akarta pusztítani Gressoney község templomát, ezért letörte egy hegy csúcsát de rossz irányba gurította. Mérgében ketté fejelte és a kő azóta ott van.
Szóval amikor újra begyűrűzött a köd plusz ott “mászkált” az ördög, nem volt már annyi kalória, hogy ne képzeljem azt, hogy tényleg ott van. 😀

Lassan elkezdett kitisztulni minden és közeledett a város.





Az utolsó pár km egy soha véget nem érő szerpentin ahol a test már átkapcsol robotpilóta üzemmódba. Úgy néztünk ki mint két csöves akik kb. egy hónapja nem jöttek ki az erdőből.
Szóval szerintem menjetek felvonóval, de tényleg. 😀
A kemping nagyon nagy és szép. Van meleg zuhany és több wc is. A recepción nagyon kedves volt a tulajdonos. Lehet kapni üdítőt és nasit is de a városban is vannak boltok.
Amikor felállítottuk a sátrat, alig vártam, hogy lezuhanyozzak, meleg, tiszta ruhát vegyek fel és vacsorázzunk. Raktam össze a ruháimat és jött a felismerés amivel kezdtem a beszámolót, a zokni távol árválkodik nélkülem. Akkor Gergő megvigasztalt, hogy a Ferraroban volt egy doboz amiből el lehetett vinni cuccokat és biztos odarakták és most valaki nagyokat túrázik benne. 🙂
Innen is látszik, hogy tök kevés cuccom van és mennyire megbecsülöm őket. Azóta beszereztem egy újat Zermattba. 🙂
A meleg vizes zuhany reméltem, hogy lemossa az egész napos stresszt és fáradtságot a porral együtt. Sikerült hajat is mosni ,van hajszárító és ezt mindenképp ki kell használni. Fejlámpa fényénél megettük a vacsorát. Megállapítottuk, hogy ez volt életünk eddigi leghosszabb és legkeményebb napja, mind fizikailag és mentálisan is. Tudom, tudom minden nap ezt írom. 🙂
Lehet bölcsebb lett volna megállni a Gabiet szállónál de akkor nem tudtunk volna plusz egy napot pihenni és felkészülni az előttünk álló 100km-re.

Egy kedves futó barátom, Maminti azt mondta, hogy olyan lehet a hátizsákom mint a Hotel Transylvaniában, úgyhogy azt mindenképp nézzem meg ha itthon leszünk. Szeretek túrák közben hírt adni magamról pár közösségi felületen mert nagyon sokat segít, hogy kapok tanácsokat vagy megírnak pár ilyen vicces sztorit.

Annyi lakóautó volt a kempingben, hogy annyira hálás voltam magamnak, hogy megcsináltam a jogsit. A nyugdíjas éveink nagy részét tuti egy ilyenben fogjuk tölteni. 🙂



Jó éjt Alagna!