2023.08.20.
17,1km 1588m+ 1146m-
A mai nap, na az nem volt semmi. Éjszaka alig aludtunk mert kb. éjfél körül kiderült, hogy a hostelben még lakik egy nagyon hangos részeg társaság is. A társalgó rész pont a mi ajtónk előtt volt, ahol ment a buli. Gergő kiment nekik szólni, hogy ne haragudjanak de ha lehet egy kicsit legyenek csendesebben mert másnap nagy út vár ránk. Igazából nevettek egy jót és folytatták tovább. Többször felébredtünk, pont a mélyalvások előtt. Mamával álmodtam. Mentünk a kis Polskival és félreállt egy sávban és már csak azt láttam, hogy előredől a kormányra és bedagadt a keze. Kiabáltam és jöttek a mentők. Mondták, hogy most még meg tudják menteni de később már nem. Nehéz felkelni ezek után az álmok után és helyretenni az agyamba, hogy mi történt. Nem egyszerű lezárni a gyászfolyamatot úgy, hogy az igazából még el sem kezdődött. A lelkem valahol még ül a vonaton Székesfehérvár felé, hogy beérjen ebédre, hogy együtt tudjanak még lenni és utána hallgassák kicsit Szécsi Pált és olyan legyen az egész mint egy új fejezet az életükben, ami mindig így marad. Nem maradt így.
A felvonó előtt állunk, hogy felmenjünk a Ruinettes-hez.
Az első menedékház zárva volt, ezért választottuk ezt a lehetőséget, hogy időben elérjük a Prafleuri-t. Minden reggel és este kezembe vettem Mama egyik szentjét amit megtaláltam egy barna tárcában amit nekem adott. Sose tudtam, hogy mi van benne, mindig csak azt mesélte, hogy nála van és vigyáz rá. Nem gyakorlok vallást de van hitem. Hiszem azt, hogy ez egy jelképe azoknak a dolgoknak amiket tőle tanultam és általa lettem több és leszek képes haladni tovább az életben.
Sokszor volt a mai nap veszélyes. A második hágóról lefelé ereszkedésnél megcsúsztam és beleállt egy szikla a talpélembe. Itt döntöttem el, hogy nem fogok többet futócipőbe jönni. Bármennyire kényelmes és lehet benne haladni, egyszerűen nem védi a lábamat úgy mint egy rendes bakancs. Tudom. hogy most itt sokan felhorkannak, hogy ” Én eddig sem mentem volna abban.. ” de eddig, szerencsére tényleg nem volt vele gond. Lehet, hogy majd páran megköveznek, hogy vegánként miért választok majd alkalomadtán bőrbakancsot de erre csak annyit tudok mondani, hogy egy szintetikus anyagból készült cipőt az Alpok simán megeszik egy ilyen túrán. Másrészt meg sajnos sérülés szempontjából sem mindegy, hogy kitöröm a lábamat vagy sem.
Amikor a csúszás történt, megijjedtem. Megijjedtem, hogy baj lehet mert valósággá vált. Hangosan és sírva kimondtam, hogy élni akarok. ÉLNI AKAROK! Nem akarom feladni sem a túrát, sem az életet. Átértékelődik minden amikor az ember egy sziklán egyensúlyozik és még előtte van egy hágó amin át kell jutni sötétedés előtt. Mi számít problémának? Akkor abban az adott helyzetben az, hogy biztonságban legyen és elengedje a félelmet, hogy megfelelően tudjon összepontosítani. Mert itt a félelem a probléma ami bekúszik a fejedbe és elhitei veled, hogy nem vagy rá képes. Nézz körül! Hogyne lennél képes? Hiszen már megtettél X km-t a hátadon a hátizsák, ki az aki ne lenne erre képes ha éppen nem te?
Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Volt már olyan, hogy egy tehén vagy akár több elállta az utat vagy nagyon közel volt de olyan, hogy hiába álltam meg vagy próbáltam kitérni előle, ő mindenképpen meg akart nézni közelről, na olyan még nem volt. Egészen mostanáig. Szépen haladtunk, találkoztunk több túrázóval, futóval, egy pásztorral. Mutogatta, hogy menjünk csak nyugodtan nem lesz semmi gond. Megálltam mert egy borjú nagyon elkezdett nézni. Kértem, hogyha lehet ne jöjjön közelebb. Értitek? Megkértem, hogy ne jöjjön oda. Többszörös felszólítás után és a közös nyelv hiánya miatt, ez a tehén odajött és a fekete, érdes nyelvével elkezdett nyalogatni, miközben az anyja figyelt mögötte. 
Mondtam is, hogy tuti szórakozik és én meg ilyen hülye halált fogok halni, hogy lelök a csorda a mélybe. Jobb híján át kellett másznunk az egész domboldalon, hogy kikerüljök a vadállatokat. Ha megcsúszok, ráesek azért lök le, ha elmegyek mellette azt hiszi , hogy bántottam a kicsit, akkor meg azért. Nyilván ez most tök vicces így leírva de aki már látott közelről tehenet, az biztosan megért. Nem tudom, hogy miért bámulnak? 😀 Olyan mintha belelátna a lelkedbe és pontosan tudja, hogy tök mindegy mit csinál, úgyis te jársz rosszabbul. Szóval inkább nem piszkálom őket, nagy ívben kerülés és mindenki éli tovább az életét.
Nagyon szép ez a szakasz. 
Ajánlott nyitott szemmel járni mert megcsillannak a földön a hegyikristályok.
Amikor felértünk a Col Termin ( 2648m ) tetejére, csodás látvány fogadott. 
Gyönyörű gleccserek és a távolban a Lac du Louvie . 
Lefelé és a következő hágóig nagyjából apró és nagyobb sziklákon kellett átmászni.
Mindegyiken lassan, kapaszkodva haladtunk.
A Col de Louvie (2921m) tetején majdnem kidobtam a taccsot de egy kis szünet után összeszedtem magam.
Megkezdtük az ereszkedést. 
Ezután jött a csúszás. Foghatnám arra, hogy nem ittam vagy ettem eleget de leginkább azért volt mert képtelen voltam fejben ott lenni. Elkezdtem hangosan mondani, hogy ” 1-2,1-2, nem kell félni, nem kell félni “. A végére már úgy hangzott mint egy mantra .
Megpillantani a Grand Désert-et olyan volt mintha egy pillanatra becsuktam volna a szememet és mire kinyitottam már egy teljesen másik helyen voltam. Fantasztikus.
A gleccser által képződött folyón csak cipő nélkül tudtunk átkelni.
Balra, ahol talán jobbak voltak esélyek, egy nagyobb kőszáli kecske csapat figyelt minket és őket nem akartuk megzavarni. 
Sziklasivatag mindenhol amerre a szem ellát.
Technikás és kellően odafigyelős mászással elértük a Col de Prafleuri-t és onnantól már csak kicsit lefelé kellett menni a menedékházig. 
Találkoztunk egy nagyon kedves túrázóval aki a homokba rajzolt nekünk nyilakat, hogy merre tudjuk könnyebben megközelíteni a helyet.
A menedékház iszonyatosan jó. Nem csak azért mert egy jéghideg alkoholmentes Brewdog ipával tudtam jegelni a talpamat. .:D
Van zuhanyzó.
Na de még milyen! Három raklapból áll és egy slaggból amibe igazi gleccservíz folyik. Mások meg sok száz ezreket költenek a wellnessben. Ez az igazi ezer csillagos hotel. Résen kell lenni mert szemben a hegyoldalban pár kőszáli kecske kukkolhat közben. Megtörtént eset. 😀
Nekem nagyon fontos volt, hogy a menedékháznak szigorú szabályai vannak az ágyi poloskák ellen. Olvastam kommenteket, hogy nem tetszik az embereknek, hogy papírhálózsákban kell aludni. Én erre csak azt tudom mondani, hogy ha kell örökre abban alszom csak többet ne találkozzak velük. A nagy ház mellett van egy kisebb helyiség ahova kulcsra zárható szekrénybe be kell tenni a táskákat és egy fedeles műanyag dobozba azokat amikre szükségünk lehet az este/éjszaka folyamán és így lehet bevinni a szobákba. Így próbálják kb. nullára csökkenteni annak az esélyét, hogy fertőzött legyen a szállás. Imádtam. A vacsora fantasztikus volt, nem kell aggódni speciális étkezés során sem.
Menü: céklasaláta, répával, babbal , magokkal.
Kukoricakrémleves
Zöldségcurry
Banánkenyér és almakompót.
Reggelire lehetett enni zabkását, granolát, müzlit, lekváros kenyeret. Csupa klasszikus.
Biztosan állítom, hogy ennyire eseménydús napom még soha nem volt. Látnivalóban és érzelmekben gazdag. Olyan volt mint az élet. Sokszor fájdalmas de mindig kárpótol valami szépséggel ha odafigyelünk.
A holnapi nap után jön egy pihenés ha elértük Arollát. Ehhez először át kell kelni a híres Riedmatten hágón.
Vélemény, hozzászólás?