2019.08.02.
12km Courmayeur-Bonatti 860m ( + Val Veny-Courmayeur)
Ma picit később keltünk fel, mert tegnap volt az első este, hogy úgy aludtunk el, hogy nem fájt semmink. Biztos a sok Lemon soda. 😀
Amikor kihúztuk a sátrat, egy nagyon kedves kutya próbált arcon csókolni. Az idős olasz pár kutyáját ismerhettük meg közelebbről, akik a szomszédaink voltak. Igazából mindig foglalkoztat a vadkemping ötlete de aztán olvasok valami rémtörténetet és maradok a biztonságos kempingnél. Értitek, inkább egy kutya mint egy medve. 😀
Gyors reggeli (barack, rawbar és naturi keksz) után elbúcsúztunk szeretett Patagonia kempingünktől.
Az éjszaka megszépült annak az emelkedőnek az emléke, ahonnan tegnap lejöttünk, ott ma fel kell menni. Kis káromkodás után, beláttam, hogy sokkal jobb ezen az ösvényen menni, mint lent az út mellett. Találkoztunk egy nagyon kedves cseh sráccal, akivel pár szót váltottunk. Én ilyenkor mindig túlzásba viszem és megkérdezek egy csomó mindent. Hogy van, hol áll ma meg, hogy tetszik a túra? stb. stb. Nem tehetek róla, ilyen vagyok. Később találkoztunk még vele. Nehéz amúgy megállapítani számomra egy túrázóról aki egyedül van, hogy igényli-e a társaságot vagy nem? Mert mondjuk útközben lehet, hogy a saját tempójában menne de este örülne ha csatlakozhatna a kempingben egy pár szóra. Mindenkinek megvan a maga útja.
Elmentünk egy (szerintem) raptor ketrec mellett.
Nem sokkal később találkoztunk lovakkal és ha ló van, ember is. Egy nagyon cuki szállásra ( reffugio) bukkantunk és megálltunk egy kávéra. Ó, az az olasz kávé. Én amúgy egy ideje már elég ritkán kávézom. De az olyan lehetőséget, mint azt, hogy a hegy tetején igyak egy friss kávét, nem akartam kihagyni.
Elindultunk a felvonó alatt Courmeyur irányába. Itt végig arról beszéltünk, hogy milyen izgalmas lesz a CoffeeRunos csapattársaknak a UTMB. Amikor megérkeztünk a városba, volt egy kis kavarodás, hogy vajon merre megy az út. A Caminon “hülye biztosra” van jelölve minden, itt azért elő kell venni a térképet. 
Közeledett az ebédidő, szóval megbeszéltük, hogy mielőtt tovább mennénk eszünk egy pizzát. Szerintem megtaláltuk az itt lakók kedvenc helyét , ami tele volt az ebédszünetüket eltöltő munkásokkal. Éppen nem volt készen marinara pizza, amit ehetünk de a tulaj gyorsan bedobott egyet a kemencébe. Mondanom sem kell, hogy nem kellett ahhoz olaszul beszéljek, hogy tudjam közben mennyire jót szórakoztak a csíkban leégett lábamon. De én is. 😀
A szénhidrát töltés után várt minket az emelkedő. 
A következő menedékházig csak felfelé mentünk, egy szerpentines földúton.
Itt ittunk egy Lemon sodát és gyönyörködtünk a kilátásban.
Volt fent egy csapat rendkívül hangos ázsiai akik valamiért nagyon viccesnek találtak minket. Pár nap elteltével azért már ők sem voltak annyira frissek. 🙂 
Na de indulás tovább, vár a Bonatti! Mai napig nem tudom, hogy Gergő, hogy számolta ki, hogy erre a napra legyen foglalásunk. Nem a terv szerint haladtunk a súly miatt de valahogy mégis ideértünk. Annyira be voltam rezelve, hogy egyszer szálláson kell aludni. Mélyen bennem élt találkozásom, az ágyi poloskákkal. Tanulva a tavalyi esetből, azóta tartok magamnál teafaolajat. Mellé készítettem egy kis sprayt is bogarak ellen. Ezt amúgy itthon is használom futás közben az erdőben. Azt tapasztaltam, hogy bevált. 
Az út a Bonattihoz kalandos volt. Gyűltek a felhők és azt hittem megússzuk de lecsapott egy kis vihar. Kabát, esőgatya fel. Természetesen ma volt az a nap amikor a táska aljára pakoltam az esőcuccot, ” ááá, úgysem kell!” felkiáltással. 
Szaporáztuk a lépteinket, hogy ne ázzunk szét teljesen. Találkoztunk egy nagyon fura férfival, aki a semmiből bukkant elő és nagyon igyekezett egy régi menedékházba, ami már csak falakból állt. Valószínű ott töltötte az éjszakát. Később megtudtuk, hogy a lengyel lányokat nagyon megijesztette. Ők is inkább úgy döntöttek, hogy nem vadkempingeznek, (ami itt amúgy is tilos) hanem jönnek a Bonattiba. Eltévedtek és kezdett sötétedni és amikor elhaladtak a régi menedékház mellett, meglátták a férfit aki teljes csöndben bámult ki az ablakon. Futottak a szállásig, ahol a tulaj tudott nekik szabad ágyat biztosítani. Nagy mázli kell ehhez amúgy. Én azt mondom ne kockáztasson senki. Bármennyit kempingezik, ez a Mont Blanc. 
Megérkezésünk nagyon vicces volt. Teljesen szétázva toppantunk be a borozó turisták közé. Nagyon kedvesen fogadtak minket a becsekkolásnál. Kérdeztük, hogy van-e lehetőségünk valahol főzni? Mondták, hogy sajnos csak kint és saját kaját a benti vacsora után tudjuk megenni. Mivel kint szakadt az eső és elég hideg volt, egy porcikám sem kívánt újra visszamenni. Mondtuk a recepción, hogy vegánok vagyunk és ezért kérdeztük. Mondta, hogy tudnak ők is vacsorát biztosítani és teljesen képben voltak, hogy mit eszünk és mit nem. Úgy döntöttünk, hogy belefér mára a teljes ellátás. Nagyon boldogok voltunk. Gyorsan lepakoltunk és nem volt más hátra mint a zuhany. Vacsoránál mondtam Gergőnek, hogy milyen kár, hogy nem volt meleg víz, olyan jólesett volna. Kiderült, hogy volt csak nem kértem el a becsekkolásnál a zsetont amivel a zuhany működik. Végülis, a gleccser víz után még erre is azt mondanám, hogy meleg. 😀
A vacsora nagyon finom volt. Előételnek kaptunk salátát( zöldség, gyümölcs és magmix) .
Leves: egy igazi fehérjebomba volt. A babkrémleves. Amikor hozták ki a kenyeret, akkor mondták, hogy abból ne együnk mert vajon van megpirítva, kaptunk másikat.
Főétel: krumpli, párolt spenót, saláta.
Desszert: almakompót gesztenyével. 
Vacsora után még kicsit lent maradtunk és ittunk egy teát. Régi alpinista magazinokat néztünk és egy nagyon szép albumot Walter Bonatti életéről. 
Akik szálláson alszanak, elég korán nyugovóra térnek. Nekem kapóra jött a gyors lámpaoltás, mert már csöpögtettem is a kis teafaolajamat az ágykeretre. Belőlem többet nem eszik az a szemét poloska. A végére, miután magamat is bekentem, olyan büdös lett, hogy alig bírtam elaludni. 😀 A poloskák pedig (ha voltak is) már régen messze járnak.
Vélemény, hozzászólás?