Ezen a napon csak ketten mentünk. Baromi furcsa érzés volt, hogy úgy indultunk el, hogy senki nem akar velünk jönni. Vagyis nem az, hogy konkrétan velünk nem akartak hanem Peti az amerikai csapattal ment, Csilla befejezte az útját és busszal ment Burgosba, Hannah pedig kicsit pihent még reggel.

Igazából ilyenkor, beleértve az itthoni hétköznapokat is, mindig magunkban keressük a hibát. Magunkat okoljuk azért, hogy tuti furák vagyunk vagy idegesítőek és az emberek ezért kerülik a társaságunkat. Szóval ezen a napon szomorúan baktattunk Belorado felé.
Van ilyen is és ezt el kell fogadni. Nem minden nap olyan, hogy mész boldogan napsütésben dalolászva. Nagyon fontosan tartom, hogy megéljük ezeket a pillanatokat is. Kicsit magunkba tudtunk nézni.
Ez a szakasz nagyon csendes, tényleg merengős. Nagyrészt apró kavicsos a talaj , dombok kísérnek végig. Itt-ott feltűnik pár napraforgó. Érzed, hogy haladsz de valami mégis visszahúz. Urrá lett rajtam a végtelen.

Belorádóba megérkezve találtunk egy nagy klassz szállást ahol délután tartottak jógát. Annyira boldog voltam!
Ennyire:

Nem volt kérdés, hogy itt maradunk. Ez a figura a szállás előtt van, így tutira meg fogjátok találni ti is ha itt szálltok meg. 🙂
A többiek egy része a municipalban szállt meg, viszont Hannah , Viola és Rudy csatlakoztak hozzánk.
A szállás nagyon hangulatos volt. Baromi jól felszerelt konyha, gyönyörű kert, fedett medence. (és kb. egy áron volt a municipallal) A délutáni jóga pedig csak hab volt a tortán. Itt is igaz, hogy mindig minden jóra tud fordulni. Sőt, igazából el sem romlik csak minden helyzetben meg kell találni a jót.

Aznapi vacsoránk:
Bolognai ala Belorado
Hozzávalók:
-maradék spagetti ( volt a közös szekrényben is ) Amúgy a boltok eléggé felszereltek itt, szóval simán be lehet vásárolni egy kiadós vacsorához.
-paradicsom
-paradicsomszósz
-gomba
-maradék szójagranulátum
-hagyma
-só, bors, fokhagyma



Vélemény, hozzászólás?